Nagymester
Si-Fu Török Róbert vagyok, az Öt Elem Wing Tsun Kung Fu Egyesület alapítója és vezető mestere. Harcművészeti pályafutásomat 1996 februárjában kezdtem, 17 évesen, a Magyar Wing Tsun Egyesületben. Korábban karatéval foglalkoztam, de hamar elköteleződtem a Wing Tsun Kung Fu iránt, amely azóta is meghatározza életemet.
Pályafutásomat katonai tapasztalatok is gazdagították: hét éven át szolgáltam a Magyar Honvédségben, fél évet pedig Koszovóban töltöttem békefenntartóként. Ez idő alatt saját harcművészeti csoportot vezettem a külföldi misszióban, ahol a közkatonától az alezredesig sokan tanulták tőlem a Wing Tsun alapjait. 2001 októberében Leung Ting nagymester előtt sikeres mestervizsgát tettem, és megnyitottam első iskolámat a Debreceni Egyetemen. Ezt követően 2003-ban megyevezetőként elidítottam a Nyíregyházi iskolát. 2004-ben országvezetőként Nagyváradon is oktatóközpontot alapítottam, és egyre több hazai, majd nemzetközi felkérést kaptam, többek között a fegyveres erők és különleges egységek képzésében vettem részt Magyarországon, valamint Lengyelországban és Balti Államokban.
2004-ben Sifu Máday Norbert magántanítványává váltam, majd 2007-ben megszereztem a 4., 2011-ben pedig az 5. mesterfokozatot, és bekerültem a legmagasabb rangú mesterek közé. 2012-ben megalapítottam az Öt Elem Wing Tsun Kung Fu Egyesületet, melynek célja a teljes Wing Tsun rendszer hiteles és magas szintű oktatása. 2013-ban lehetőségem nyílt személyesen is tanulni a világhírű kínai nagymestertől, Sifu Carson Lau-tól Torontóban. A 2014-ben létrejött partneri megállapodásnak köszönhetően közvetlen tanítványává váltam, és általa elsajátítottam a Wing Tsun teljes rendszerét, beleértve a hiányzó technikai elemeket is.
2016-ban, a nagymesteri szeminárium alkalmával, Sifu Carson Lau-tól ünnepélyes keretek között vehettem át nagymesteri diplomámat, mellyel hivatalosan is elértem az egyesületünk legmagasabb fokozatát.
Több évtizedes oktatói munkám során elhivatottan dolgozom azon, hogy tanítványaim ne csak a harcművészet technikáját, hanem annak szellemiségét is elsajátítsák: a tudatosságot, önfegyelmet, tiszteletet és a belső erő építését.
© 2025 - 2026 | Öt Elem Wing Tsun Kung Fu Egyesület | Minden jog fenntartva!