2012. december 9.
Különleges eseményre került sor 2012. december 8-án a Debreceni Egyetem tornatermében. Az Öt Elem Wing Tsun Kung Fu Egyesület diákjai és oktatói ugyanis nem kisebb dologra vállalkoztak, mint hogy 12 órán keresztül folyamatosan gyakorolják a Gyönyörű Tavasz vagyis a Wing Tsun, kínai harcművészet technikáit.
Az eseményen (vagy ahogyan nevezik kihíváson”) két tucat, lelkes önkéntes, diák és oktató jelent meg (az ország több klubjából is), s edzette végig a napot, reggel 9 órától este 9 óráig.
A formagyakorlatok és az ún., bázis (vagyis egyedül végrehajtott egyszerű, alapgyakorlatok) után párban zajlott a edzés. A tréningek során az önvédelmi feladatoktól indulva, a harci gyakorlatokon át, a kombinatívabb, magasabb szintű technikákig lehetőség volt a Wing Tsun Kung Fu szinte teljes pusztakezes repertoárját átgyakorolni.
A rendezvény kettős célt is szolgált, egyrészt, hogy a résztvevők megismerhessék fizikai teljesítőképességeik határát, fejlesszék állóképességüket, valamint a 12 óra gyakorlás kiváló lehetőség mindenkinek arra, hogy technikai tudását csiszolja, elmélyítse.
A kihívást, mely nemcsak fizikálisan, de mentálisan is igen fárasztó, kivétel nélkül mindenki teljesíteni tudta. Sót az edzések után (a 12 órán felül) még fokozatvizsgákra is sor került, ahol az egyesület két haladó diákja is sikeres oktatói vizsgát tett, így ismét új oktatókkal bővült az instruktori csapat, név szerint:
Az egyesület célja továbbá az is, hogy ilyen és hasonló kihívásokkal (pl. 24 órás edzéssel) a vizsgák teljesítésén felül a tanítványok plusz motivációt kapjanak és egy új elérendő célt tűzhessenek ki maguk elé.
Ahogyan a résztvevő oktatók és tanítványok is elmondták, rengeteg értékes tapasztalattal is gazdagodott mindenki, melyeket a heti rendszeres edzéseknél is hasznosítani tudnak.
©2023 Five Elements Wing Tsun Kung Fu Association – All rights reserved
You cannot copy content of this page