Ez az egyetlen olyan kínai harcművészet, amit egy nő, Ng Mui alapított. A Mandzsu (Csin) dinasztia hajtóvadászatot indított a Shaolin kolostor ellen politikai konfliktusok miatt.
A Wing Tsun története szerint, a kolostorban élő nagymesterek már akkor elkezdtek kialakítani egy olyan harcművészetet, ami gyorsan tanulható, könnyen végrehajtható és hatékony technikáival bármely harci stílussal fel tudja venni a versenyt.
A kolostor egy igazi erődnek számított az akkori időkben, így a Mandzsu katonák sehogy sem tudták azt erővel bevenni, azonban Lee Pa Shan árulása miatt végül sikerült betörni és mindenkit lemészároltak, majd felgyújtották a kolostort. A túlerő miatt az ott élő szerzetesek a harc során életüket áldozták azért, hogy a legnagyobb mestereket, akinek óriási tudásuk volt, kimenekítsék.
Az alapító apáca, Ng Mui a Tai Leung hegyen, a Fehér Daru Templomban telepedett le. Ott sok új és hasznos technikát látott és mivel nagy kung-fu
rajongó volt, mindig azt nézte, hogyan tudná tökéletesíteni és csiszolni tudását. Az ott tanult technikákat ötvözte a sajátjaival, beleépítette egy új, még névtelen stílusba.
Ng Mui szokásához híven minden héten lejárt a hegyről a helyi piacra vásárolni. Ott megismerkedett egy fiatal lánnyal, akit Yim Wing Tsun-nak hívtak.
Egy ottani bűnöző felfigyelt a fiatal Yim Wing Tsun szépségére, ezért erőszakkal feleségül akarta őt venni. Mivel a lány láthatóan nem akarta ezt, azért egy fogadást kötött vele: 2 év után megint találkoznak, hogy megküzdjenek egymással. Ha ő nyer, akkor feleségül megy hozzá, de ha nem, akkor hozzámegy szerelméhez, Leung Bok Chau–
hoz, egy guangdoni sókereskedőhöz.
Ng Mui két évig tanította őt erre a még névtelen kung-fu stílusra, így a várva várt találkozáskor, Yim Wing Tsun másodpercek alatt legyőzte a bűnözőt,
így feleségül tudott menni Leung Bok Chau-hoz.
Yim Wing Tsun átadta tudását a férjének is, és onnantól egy párost alkotva arra szentelték életüket, hogy finomítsák és csiszolják a még teljesen új
stílust. Leung Bok Chau később átadta tudását egy gyógyító orvos-tudósnak, Leung Lan Kwai-nak, de mivel még nem volt neve a stílusnak, így a
felesége tiszteletére Wing Tsun Kuen-nek, azaz Gyönyörű Tavasz öklének nevezte el.
Leung Lan Kwai egész élete során csak 2 tanítvánnyal foglalkozott, de csak az egyikük vehette át a teljes tudást. Őt Wong Wah Bo-nak hívták. Ő egy
színész volt egy opera társulatban, ahol a folyó mentén egy hajóval – amit a kínaiak csak „Vörös Bárkának” neveztek el – egyik helyről a másikra
vándoroltak, előadásukon jellegzetesen piros ruhába öltözve, kellékeiket is pirosra festve.
A Vörös Bárka több tagja is jártas volt valamilyen harcművészetben.
Leung Yee Tai, aki ugyancsak a társulat tagjaként adott elő, a híres 6 és fél pontos hosszúrúd technika mestere volt. Leung Yee Tai a hosszúrúd
(patkányfarokrúd) technikát Chi Shin mestertől tanulta, aki egyike volt annak az 5 nagymesternek, akik a kolostorból elmenekültek. Mivel Wong Wah
Bo és Leung Yee Tai közeli kapcsolatban voltak egymással, kölcsönösen tisztelték és elismerték egymást tudását, ezért elhatározták, hogy „tudást
cserélnek” és a hosszúrúd technikát beleépítik a Wing Tsun rendszer elméleteinek megfelelően a stílusba.
Leung Yee Tai átadta teljes tudását Leung Jan-nak, egy Fatshani gyógyszerész-orvosnak, akit majd később a „Wing Tsun királya” nevet kapta, mivel számtalan kihívás során, soha senki sem tudta őt legyőzni.
Leung Jan-nak volt két fia, Leung Bik és Leung Chun. Leung Chun annyira nem volt érdekelt a stílus iránt, azonban Leung Bik lelkesen gyakorolta a Wing Tsun-t, így végül ő vette át apjától a teljes tudást. Leung Jan nem csak a fiait oktatta Wing Tsun-ra.
A legkiemelkedőbb tanítvány Chan Wah Shun volt, aki egy pénzváltó bódét
üzemeltetett. Leung Jan viszont nem tanította meg neki a legmagasabb szintű technikákat, mivel egy rendkívül erős ember volt, félt, hogy egyszer majd legyőzi fiait.
Chan Wan Shun összesen 16 tanítvánnyal foglalkozott. 70 éves kora után fogadta be utolsó és egyben a legfiatalabb tanítványát, aki mindössze csak 13 éves volt, viszont nagy csodálója volt mesterének és a Wing Tsun-nak. 3 évig tanította a fiatal fiút, majd elváltak útjaik. A fiú ezek után Hong-Kong-ba költözött, majd ott találkozott Leung Jan egyik fiával, Leung Bik-kel, de mivel Chan Wan Shun nem volt birtokában a teljes tudásnak, ezért Leung Bik-től tanulta meg a legmagasabb szintű tecnikákat. Végül ő lett a harcművészek körében az egyik leghíresebb és legelismertebb, Yip Man nagymester.
Ő tanította a harcművészek egyik legendáját is Wing Tsun-ra, Bruce Lee-t.
A Wing Tsun története során ő volt az első mester, aki elsőként kezdte el publikusan tanítani a harcművészetet.
Yip Man Nagymester visszavonulása után még befogadott egy utolsó tanítványt, akit csak a „bezárt ajtajú tanítvány”-nak hívnak, Dr. Prof. Leung Ting-et.
Yip Man nagymester 1972 December 1-én bekövetkezett halála után saját egyesületet alapított és terjesztette el több országban.
©2023 Five Elements Wing Tsun Kung Fu Association – All rights reserved
You cannot copy content of this page