Egyesületünk és tagiskolái többféle eseményt is szervez a publikum részére, illetve zártkörű rendezvényeket tagok számára.
A tanulók a szintjüknek megfelelő csoportban tanulhatnak (Siu-Nim-Tau, Chum-Kiu, Chi-Sau, Biu-Jee…). Kung fu szakértők, mesterek segítenek a technikák tanulásában, valamint a szemináriumok végén vizsgázási lehetőség van.
Ezeken az eseményeken lehetőség van megtekinteni, kipróbálni a Wing Tsun Kung Fu-t és beiratkozni valamely tagiskolánkba.
Az egyesület oktatói folyamatos továbbképzésben részesülnek:
Az edzéseken és magánórákon a szintjüknek megfelelő tananyagot gyakorolhatják külön csoportban: Siu-Nim-Tau, Chum-Kiu, Biu-Jee, Muk-Yan-Chong alkalmazásai, Chi-Gerk, ill. Chi-Sau szekciói, valamint a Wing Tsun fegyverei.
Hagyományosan évente kétszer, tavasszal és ősszel az egyesületünk vezetője Si-Fu Török Róbert ellátogat a helyi tagiskolákba egy hétvégén (szombat és vasárnap), hogy egy 3×2 órás Wing Tsun szemináriumot tartva az ottani tanítványoknak. Ezen az eseményen természetesen más tagiskolák diákjai is részt vehetnek, így egy jó közösség alakulhat ki, amelyen a diákok jobban megismerik egymást és együtt gyakorolják a Wing Tsun művészetét.
Az utolsó edzés végén egy kb. 2 órás vizsga következik, majd a diploma osztás után egy közös csoportképpel zárjuk az eseményt.
A nagymesteri szemináriumon az egyesület tagiskolái összegyűlnek és közösen gyakorolják a Wing Tsunt. Az eseményt Si-Fu Török Róbert vezeti, néha azonban meghívunk más neves Wing Tsun nagymestereket is, mint pl. Si-Fu Carson Lau-t. Jellemzően hétvégén kerül megrendezésre és 3 napot tart.
Két részre oszlik a szeminárium:
Az esemény végén egy komolyabb hangvételű vizsga következik, amelyen nem csak a kezdő-, gyakorló- és haladó diákok vizsgáznak, hanem instruktor és mester vizsga is terítékre kerül. A vizsga után diplomaosztás, majd egy közös csoportképpel zárjuk az eseményt.
Ez egy rendhagyó esemény, ami egy bizonyos témára koncentrál, jellemzően magas szintű Wing Tsun technikákat gyakorolnak a résztvevők és mint a legtöbb szemináriumot, ezt is hétvégén rendezzük meg.
Az esemény végén nem feltétlen rendezzük meg a vizsgát. A legvégén természetesen egy közös csoportképpel zárjuk le az eseményt.
Minden nyáron megrendezzük a nyári edzőtábort a tanítványok számára, amit Si-Fu Török Róbert vezet. Az edzőtábor általában 5 napig tart és napi 2×2 óra edzés áll rendelkezésre, amelyen a résztvevők belemerülhetnek a Wing Tsun világába. Jellemzõen Magyarországon, de külföldi edzőtáborokat is szervezünk, pl. Erdélyben, az Egyesült Királyságban és Európa több területén.
Az esemény akár nyaralásnak is vehető, hiszen a résztvevők az edzések mellett kirándulásokon és egyéb szabadidős programokban is részt vehetnek egy szép helyen.
Mint a nagymesteri szemináriumon, úgy itt is egy komolyabb hangvételű vizsgával, diplomaosztással, majd végül egy közös csoportkép készítéssel zárjuk az eseményt.
A keleti harcművészetben nem mások, hanem önmagunk legyőzése az igazi cél.
Az igazán nehéz nem mások, hanem saját gyengeségeink legyőzése, önmagunk felülmúlása, saját határaink átlépése és a tökéletességre való törekvés. Az egymással való versengés helyett a kihívások segítenek nekünk a bizonyításban.
Két féle kihívást különböztetünk meg az egyesületünkben:
Az egyesületünk által megrendezett kihívásokat egy szeminárium keretén belül tartjuk meg.
A II. szinten lévő kihívást csak akkor lehet elvégezni, ha a tanítvány előzőleg már teljesítette az I. szintet.
A kihívás teljesítésével a gyakorló kap egy az egyesület által kiállított oklevelet és a hozzátartozó felvarrót.
Ez a kihívás a harcról szól. Főleg a tapasztaltabb diákok, instruktorok és mesterek kihívása ez. A tamadók un. farkasfog felállásban várják a kihívás teljesítőt. A támadók egyenként támadnak, nem pedig egyszerre. A földrevitel kötelező. Amíg nincs a földön a támadó, addig nem mehet tovább a következőhöz. A támadó azonban nem Wing Tsun technikákat támad, hanem utcai harc stílusban, egyszerű ütéseket, rúgásokat, lefogásokat és ezek kombinációját szabadon alkalmazhat. Hiba esetén (pl. tiszta ütést, vagy rúgást kapott, vagy egy sikeres lefogásból már nem tud kiszabadulni) ugyanazon támadó ellen újra kell kezdenie a harcot. A Wing Tsun gyakorlónak az első szinten 50, a második szinten összesen 100 emberrel kell így megküzdenie.
Ez a kihívás a mesterek kihívása. Az első szinten 4 ember ellen kell harcolnia 4 percen keresztül, akik egyszerre és folyamatosan támadnak. A második szinten már 5 támadó ellen kell harcolnia 5 percen keresztül. Ez idő alatt a Wing Tsun gyakorló folyamatos nyomás alatt van és ebben a helyzetben kell helyt állnia.
Lehetőség van a tagiskolákon belül is teljesíteni kihívásokat. Ezeket „mérföldkő”-nek hívjuk. A mérföldköveket akár kategóriákra is fel lehet osztani (pl. gyorsaság, kitartás, szorgalom, stb.) és 3 szintje is van.
Ilyenek pl.:
A mérföldkövek listáját lehet bővíteni is és csak a képzelet szabhat határt, azonban mindenképpen az adott iskola vezetőjének jelenlétében és annak engedélyével lehet ezt megcsinálni. A mérföldkő teljesítését az iskola vezetője hitelesíti az aláírásával a tagsági könyvben.
A vizsgákat általában az egyesület által megszervezett szemináriumok, edzőtáborok, kihívások végén rendezzük meg azok számára, akik felkészültek az adott fokozathoz tartozó tananyagból. Másfél/2 órát tartanak, a magasabb fokozatra lépőknek viszont több óráig is eltarthat, mivel nagyobb tananyagot kell bemutassanak.
A vizsgarendszerről és a tananyagról többet ITT olvashatsz.
Azonban vizsgázni nem csak a szemináriumok végén lehet. Bizonyos fokozatoknál lehetőség van az egyesületünkhöz tartozó hivatalos tagiskolán belül, az iskolavezető jelenlétében is letenni. Természetesen a Si-Fu Török Róbert által hitelesített diplomát ugyanúgy megkapja.
A publikus eseményeket leginkább a tagiskoláink szervezik meg.
Célja, hogy hirdesse a Wing Tsun Kung Fu harcművészetét, az egyesületünket és magát a helyi Wing Tsun iskolát. A nyílt edzéseket, az önvédelmi képzéseket és a tagfelvétellel egybekötött Kung Fu bemutatókat mindenki megtekintheti és részt vehet rajtuk. A Kung Fu bemutatókon pl. az iskola diákjainak remek lehetősége van bemutatni a nagyvilágnak az eddig megszerzett tudását növelve a helyi iskola népszerűségét.
©2023 Five Elements Wing Tsun Kung Fu Association – All rights reserved
You cannot copy content of this page